Amikor az Anest Zrt. elkezdte 1991-ben Faipar elnevezésű programját igyekezett nyugat-európai előadókat meghívni, mert úgy érezte, hogy a magyar bútoripar felemelkedéséhez szükség van az onnan érkezők tapasztalatára. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a hazai ipar képviselői ellesték, amit kellett. Szerénytelenség nélkül kijelenthető, hogy a „Magyar Bútor” felnőtt az egykori példaképek szintjére, ezért az asztalosoknak, a bútorgyártóknak, a tervezőknek és a szakmai szövetségek tagjainak ma már nem a határokon túli kollégáiktól, hanem egymástól kell tanulniuk. Közösen kell javítaniuk a „Magyar Bútor” bizonyítványán, hogy amikor együttesen integrálódnak az európai piacba, komoly konkurenciát jelenthessenek a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező vetélytársaiknak.
Az Anest Zrt. évek óta rendezi meg Magyar Bútor napját, amely a szakma jelentős rendezvényévé és fórumává nőtte ki magát az évek során. 1998-ban az első rendezvényen a résztvevők gyökereket és hagyományokat kerestek, melyek alapot adhatnak a mai magyar bútorgyártásnak Majd kitekintettünk a határon túlra, keresve az eredményesség titkát, kutattuk, hogy miért nem ismerik a magyar gyártókat.
Milyen eredményeket hozott ez a majd’ egy évtized? Számtalan egyéni és a szövetségek által fenntartott honlap került föl a világhálóra, ahonnan már sokkal könnyebben betekinthetünk a magyar bútorgyártásba. A legtöbb tulajdonos már nem csak konkurenciának, hanem lehetséges partnernek is tekinti a többieket, így számos gyümölcsöző kapcsolat alakulhatott ki a Magyar Bútor rendezvényein. Nagy örömmel látjuk továbbá, hogy a műhelyek nyitnak az új felé, mernek fiatalokat alkalmazni, és együttműködni az ifjú magyar tervezőkkel. Munkáikat legyártatják, kiállításokra viszik, referenciaként mutatják be. |
| 1999 |
 |
| 2000 |
 |
| 2001 |
 |
| 2002 |
 |
| 2003 |
 |
| 2004 |
 |
| 2005 |
 |
| 2006 |
 |
| 2007 |
 |
 |
|